Díaz-Canel emellett szétszórta az országban a titkosrendőrséget, elkezdett tömegoszlató eszközöket, gumilövedékeket alkalmazni, elvágta a kubaiak kommunikációs csatornáinak zömét, s így
az idősebb rezsimpárti tüntetők a titkosrendőrséggel együtt igyekeztek elállni a fiatalabb rezsimellenes tüntetők útját.
Az amerikaiakat érő kubai vádak annyiban helytállóak, hogy a szankciók nagyban korlátozzák Kuba valutához való hozzáférését, ami az élelmiszer- és gyógyszerimporthoz, az erőművek karbantartásához feltétlenül szükséges lenne – így az áruhiány és a gyakori áramszünetek közvetlen összefüggésben állnak a Trump-kormány által Kubára kivetett, majd Bidenék által helybenhagyott több, mint 200 új szankcióval. A kereskedelemből tehát egyre kevésbé sikerült valutát szerezni, a covid pedig térdre kényszerítette a másik nagy valutaforrást, a turisztikai szektort – így olyan egészen hétköznapi termékek, mint a hús vagy a mosópor, hiánycikkekké váltak. Július 14-én aztán a kubai kormány a helyzetet enyhítendő eltörölte az élelmiszerekre és gyógyszerekre vonatkozó importvámot.
Joe Biden múlt hétfőn a kubai helyzet kapcsán úgy nyilatkozott, „támogatjuk a kubai népet, amely harsonaszóval kiált szabadság után, és fellélegzés után az elnyomatás és gazdasági kínok évtizedeiből, melyeket Kuba autoriter rezsimje hozott rájuk”.
Egy szó, a „kommunista”, azonban feltűnően hiányzott Biden hangzatos nyilatkozatából, ennek pedig köze lehet ahhoz, hogy a közvélemény formálásában rendkívül befolyásos
Black Lives Matter mozgalom közben gyakorlatilag hitet tett a kubai kommunista rezsim mellett,
és elítélte az Egyesült Államokat.
A BLM hivatalos állásfoglalásában a következőket írta: „A Black Lives Matter elítéli az Egyesült Államok szövetségi kormányának kubaiakkal való embertelen bánásmódját, és arra sürgeti azt, hogy haladéktalanul szüntesse meg a gazdasági embargót. Ez a kegyetlen és embertelen politika, amelyet kifejezetten azzal a szándékkal vezettek be, hogy az országot destabilizálják, és aláássák a kubai emberek önálló kormányválasztáshoz fűződő jogát, Kuba jelenlegi válságának szíve közepe”. A szervezet felhívta a figyelmet arra is, hogy „Kuba népét az Egyesült Államok kormánya azért bünteti, mert az ország fenntartotta elkötelezettségét a szuverenitás és az önmeghatározás mellett. Az Egyesült Államok vezetői évtizedek óta próbálják ezt a Forradalmat elnyomni”.